Ókori görög nevelés jellemzői, görög filozófusok a nevelésről

2. Ókori görög nevelés jellemzői, görög filozófusok a nevelésről

A spártai nevelés (Kr. e. VIII-IV. sz.) 
o   Hagyományosan ismert „katonai rendőrállam” arculat à a nevelés legfőbb célja az állandó harci készenlétre való felkészítés volt 
o   Olyan kíméletlen harcost akartak formálni a gyermekekből, aki mindenkor képesek az uralkodó pozíció megvédésére. 
o   Az állandó harckészségre való nevelés együtt járt az egyéniség teljes elfojtásával, a gyerekekben rejlő egyéni sajátosságok megszüntetésével. 
o   A spártai harcost a testi erőn és az edzettségen túl fanatizmus jellemezte. Szükség esetén képesek voltak gondolkodás nélkül, mindenféle erkölcsi megfontolást félretéve, gátlástalanul cselekedni. 
o   A polisz vezetőinek joga volt beleszólni a polgárok legszemélyesebb magánügyeibe is. Így például a házasságkötés feltételeit is szabályozták, hogy egészséges gyermekek születhessenek. Az újszülöttel nem saját szülei rendelkeztek, hanem az állam. 
o   Taigetosz - nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad 
o   A gyermekek nevelésére igen nagy gondot fordítottak. A csecsemőket - akárcsak az egyiptomiak - nem pólyázták be, azért, hogy testük szabadon fejlődjék. Szervezetüket fokozatosan edzették, egyre nehezebb erőpróbák elé állították őket. Már a kisgyermekeket is hozzászoktatták ahhoz, hogy ne féljenek a sötétben. Sírniuk sem volt szabad. 
o   A fiúk családi nevelése hétesztendős korukban befejeződött, ekkor táborokba kerültek, melynek vezetőjét paidanomosznak (gyermekfelügyelő) nevezték. Itt közös nevelésben részesültek. Csoportokba osztották őket, és vezetőikké a legértelmesebb és legbátrabb fiúkat tették. 
o   A rendkívül szigorú testi nevelésen túl értelmüket csak annyira képezték, amennyire az egy jó katonának szükséges volt. 
o   A lopás nem számított bűnnek, de akit rajtakaptak, alaposan elverték. 
o   A spártai fiúk írni-olvasni, számolni alig tanultak meg. Fontosnak tartották viszont gondolataik egyszerű, világos, szabatos kifejezését. 
o   A „lakonikus beszéd” nem csak a gondolatok tömör és elmés megfogalmazására utal, hanem arra is, hogy a beszédmód kifejezi a spártaiak gondolkodásmódját 
o   A költészet és a zene alig kapott helyet a fiatalok képzésében. Csak olyan műveket tanultak, amelyek alkalmasak voltak az elszántság, a lelkesedés, a bátorság fokozására, az erkölcsök nemesítésére. Egyszerű stílusú, világos szerkezetű dalokat, indulókat, dicsőítő énekeket tanultak, amelyek dicsőítették az életüket Spártáért feláldozni kész bátrakat, és ugyanakkor szidalmazták a gyávákat. 
o   Az ifjak erkölcsi nevelésének középpontjában a hazaszeretet, a fegyelem, az idősebbek tisztelete és az engedelmesség állt mint követendő érték. 
o   A lányok nevelését is szívügyüknek tartották. Szinte a fiúkkal egyenértékű képzésben részesítették őket. Ők is megtanultak sebesen futni, ugrani, birkózni, dárdát és diszkoszt hajítani. Mindezt elsősorban azért, hogy jövendő gyermekeik erős, edzett, egészséges szervezetben foganjanak meg + férfiak távollétekor nekik kellett vállalniuk az otthon védelmét

Az athéni nevelés (Kr. e. VI-V. sz.) 
o   Olyan harmonikus embert neveltek, aki bátorságban felvette a versenyt a harcos spártaiakkal. Ugyanakkor értelme nyitottsága, erkölcsi érzékének fejlettsége, a szépség iránti fogékonysága többé is tette azoknál. 
o   Az apollói derű kiegyensúlyozottsága, fenséges nyugalma mellett a görög nép lelke mélyén ott él a másik véglet: a mámor, az irracionalitás, a fékezhetetlen szenvedély dionüszoszi mélysége. Az apollói és a dionüszoszi jellem állandó harcban áll egymással. 
o   A kiváltságokkal rendelkezők, a vagyonosok arra törekedtek, hogy gyermekeikből „jó poliszpolgár” váljék. Felfogásuk szerint ehhez megfelelő műveltséget kellett elsajátítani: szakmai műveltség + általános műveltség 
o   Ugyanakkor az erkölcsi szabályok, a követendő viselkedési normák elsajátíttatására is nagy gondot fordítottak. 
o   Hétéves koruktól magántanítókhoz küldték a gyerekeket, akik tovább folytatták a családban elkezdett nevelést és megfelelő képzésben részesítették tanítványaikat: 
o   Múzsai képzés: Grammatikai-irodalmi képzés (olvasás, írás, számtan), Kithara-képzés (költészet, zenetanítás), Gümnasztikai képzés (torna, birkózás) 
o   A görögök hittek abban, hogy szép, esztétikus test csak szép, tehát etikailag kifogástalan léleknek adhat otthont. Ezt nevezték a görögök a „kalokagathia” elvének, amely szerint tehát a „szép” és a „jó” harmonikus egységben létezik. 

A hellenisztikus nevelés (Kr. e. 336 - Kr. e. 30) 
o   A hellenisztikus kor nevelése és oktatása is figyelemre méltó tartalmi gazdagodáson ment keresztül. Új „iskolatípusok” jelentek meg, és a régiekben átadott tudás tartalma is módosult. 
°         Az elemi oktatás színtere a minden városban működő didaszkaleion lett. Általában 7-14 éves korú gyerekek jártak ide. A gyerekek olvasni, írni és számolni tanultak a didaszkaleionban. 
°         A középfokú oktatás színtere a grammatikai iskola volt. A grammatikosz ('irodalomtanár') vezetésével itt már megkezdődött a klasszikus írók és költők - mindenekelőtt Homérosz - műveinek beható tanulmányozása. Az alkalmazott módszerek igen alapos és sokoldalú tanulást tettek lehetővé. Házi feladatok között fogalmazások szerepeltek, amelyeket egy előre megadott témából kellett írniuk. 
°         Szónoki beszéd elsajátítása - bekerült a tananyagba a nyelvtan. 
°         Később megjelentek a matematikával kapcsolatos és a természetre vonatkozó „reál” ismeretkörök is: az aritmetika, a geometria, az asztronómia, a zeneelmélet. 
°         Továbbra is működtek a gümnaszionok. Szerepkörük gazdagodott: a test nevelése mellett a szellem gyarapodását is szolgálták már. 
°         A felsőfokú képzés színterei azok a filozófiai iskolák is, melyek a híres bölcselők köré tömörülő fiatalokból szerveződtek. Kiemelkedett ezek közül Platón iskolája, az „akadémia”.

Görög filozófusok a nevelésről

Szókratész 
o   Szókratész (Kr. e. 470-399) volt a kiemelkedő görög filozófusok közül az első, aki a nevelésről jelentős gondolatokat fogalmazott meg. Érdeme, hogy hadat üzent a szofisták erkölcsi relativizmusának, és síkra szállt az örök erkölcsi értékek jogainak visszaállításáért. 
o   A szofistákkal együtt Szókratész is hangoztatta a protagoraszi tételt, mely szerint: „minden dolog mértéke az ember”. Ő azonban a megismerő, gondolkodó és cselekvő embert állítja vizsgálódásának középpontjába, s tanítványainak is az önismeretet és az önfejlesztést tanácsolta. 
o   Szókratész filozófiája szélsőségesen racionalista. Az igazi megismerés forrását az emberi tudatba helyezi át; az érzékszervi megismerésnek, a külső természet tudati leképezésének így kisebb jelentőséget tulajdonít. 
o   A kétféle megismerés így Szókratész felfogása szerint a következő: 
°          A szakemberek, különféle mesteremberek ismeretszerzése, amely a tárgyi ismeretek tanulását jelenti. Ez csak egy alacsonyabb rendű, relatív értékű tudást eredményezhet. 
°          Ha a dolgokat nem szemünkkel, hanem belső tudatműködésünkkel vizsgáljuk, szert tehetünk az egyedül igaz, valóságos ismeretekre. 
o   Neveléstörténeti szempontból nagyon jelentős Szókratésznek az eljárása, mellyel vitapartnerét a konkrét tapasztalat zavaros képzeteiből rávezette az igazságra. 
o   A szofistákhoz hasonlóan képviselte az etikai intellektualizmus álláspontját. Aki tudja a jót, az törekszik megvalósítására - ez volt Szókratész felfogása is. A tudás azonban csak a kevesek, a kiválasztottak privilégiuma lehetett. Nekik, a „hozzáértőknek” kell irányítaniuk a polisz politikai életét, nem pedig a véletlen szerencse kegyeltjeinek. 
o   Pedagógiáját is ez jellemzi: Hitt az erény taníthatóságában, abban, hogy a tudás nemesíti az embert. De nála ez a tudás nem a külső forrásból származó érzékleteken alapul, hanem a tudat benső aktivitásán, a ráció öncélúságán. A tudás átadására viszont kimunkált egy mesteri módszert, a heurisztika, a „rádöbbentés” művészetét.

Platón 
o   Platón (Kr. e. 428/7-348/7) az ókori görögök egyik legkiemelkedőbb filozófusa. Jelentősége pedagógiai szempontból is felbecsülhetetlen. Érdeme ezen a téren kettős: egyrészt rendkívül szemléletes módon ábrázolta a korabeli görög nevelést, másrészt pedig egy sajátos, egyedülálló pedagógiai rendszert alkotott. 
o   Neveléssel kapcsolatos gondolatokat szinte valamennyi művében olvashatunk. 
o   Az „Állam” és a „Törvények” című dialógusában viszont már nemcsak elszórt megjegyzéseket találunk a nevelésről. Itt már - politikai szemszögből ugyan -, de aprólékos részletességgel és rendszerbe foglalva tárgyalja a nevelés és az oktatás kérdéseit. 
o   „Állam” című munkájában abból a tényből indul ki, hogy a polisz társadalma valójában három fő osztályra tagolható: filozófusokra, katonákra és kétkezi dolgozókra. Társadalmi bajok akkor jelentkeznek, ha e három osztály együttélése nem zavartalan. Hogyan jöhet létre tökéletes városállam? Úgy, hogy érvényesül az igazságosság eszméje, azaz mindenki az őt megillető helyet tölti be a társadalomban – harmónia. A cél tehát nem az egyén, hanem a nagy egész, az állam boldogsága. 
o   Filozófusok, akiknek erénye a bölcsesség. Az állam vezetésére kizárólag ők alkalmasak 
o   Katonák, harcosok, a filozófusok segítői. Míg a filozófusok a törvények betartásán őrködnek, addig a katonák az állam területi sérthetetlenségét védelmezik. Család- és vagyonközösségben élő férfiak és nők e kaszt tagjai, erényük a rettenthetetlen bátorság. 
o   Dolgozók. Ők csak a józanság, az önmérséklet erényét képesek önmagukban kialakítani. Feladatuk a társadalom működéséhez szükséges anyagi javak előállítása. 
o   Az államban csak akkor lesz rend, ha e három osztály társadalomban elfoglalt helye megfelel saját egyéni lelki alkatuknak. Egymástól elkülönített kasztokként kell élniük. Dolgozókból nem lehetnek katonák vagy filozófusok, az ő oktatásuk-nevelésük így teljesen felesleges, sőt káros. 
o   Katonák nevelése filozófussá: 
o   Platón feltétel nélkül hisz a zene lélekformáló erejében. A húros hangszerek közül csak a lírát és a kitharát engedélyezte. A fuvolát száműzte a fiatal őröknek ajánlható hangszerek közül. 
o   Fontos szerep jut a testi nevelésnek. Feladata az egész szervezet fejlesztése, edzése, a test és a lélek összhangjának megteremtése. A testi nevelés sohasem válhat egyoldalúvá, mértéktelenné. 
o   Múzsai nevelés: Homérosz költészete helyett Platón himnuszokat és magasztaló énekeket tanítana a fiatal fiúknak és lányoknak. 
o   Miután az őrök letöltötték két-három évig tartó katonai szolgálatukat, húsz éves korukban kezdenek hozzá a tíz esztendeig tartó matematikai előtanulmányaikhoz. A matematikai képzés keretei között tanítandó aritmetika, geometria, asztronómia és zenetudomány csupán előkészület a dialektikához, amellyel nem szabad túl korán megismerkedni. Csak harminc éves koruktól kezdve foglalkozhatnak dialektikával öt esztendőn keresztül. Harmincöt éves korától kezdve a leendő filozófus tizenöt éven át a közélet gyakorlatában bizonyítja rátermettségét, felkészültségét, és csak ötven esztendős korára lesz kész arra, hogy az állam vezetői közé lépjen. 
o   A filozófusok fentebb bemutatott magasrendű nevelésének végső célja a jó ideájának a megismertetése. 
o   Platón számára fontos volt a gyermek, érdekelték a gyermekkor sajátosságai. Úgy vélte, hogy alakítani, formálni, tanítani kell őket, hiszen tőlük függ a jövő, az állam jóléte.

Arisztotelész (Kr. e. 384-322) 
o   Platón tanítványaként annak iskolájában, az Akadémián tanult. Elsősorban filozófiával foglalkozott, de érdeklődési köre kiterjedt a pedagógiára is. Nagy Sándor nevelőjeként a gyakorlati pedagógia terén is bizonyította tehetségét. A későbbi világhódító fejedelem élete végéig ragaszkodott mesteréhez. 
o   Az athéni nevelést azért tartja „kétes értékű”-nek, mert nincs tisztázva, hogy mi a célja: a hasznosság vagy az erény. A spártai nevelés sem megfelelő, mert „egészen elállatiasítják a gyermekeket a sok gyötréssel és edzéssel, mert szerintük ez a leghasznosabb vitézség”.  
o   A mérhetetlenül sok atlétikai gyakorlat megerőlteti és tönkreteszi a testet, ezért nem helyénvaló. Platón állama szerinte azért nem megfelelő, mert nem ismeri a család intézményét, ez pedig Arisztotelész szerint a városállam alapja. 
o   A magántulajdon megszüntetése sem helyes, az emberi szükségletekkel összeegyeztethetetlen „közösködéshez” vezet. 
o   Fiának szánt művében, a „Nikomakhoszi ethiká”-ban arról ír, hogy az emberi élet célja a boldogság. 
o   Ki az igazán boldog ember? Az, aki erényesen él. 
o   A cél tehát erényes polgárok nevelése. Az erényeket természetes hajlamainkból fejleszthetjük ki tevékenység útján. Kétfélék lehetnek: erkölcsiek és szellemiek. Az erkölcsi erényeket szoktatás útján alakíthatjuk ki, a szellemieket pedig oktatás-tanítás segítségével. Az erkölcsi erény fontos jellemzője a középhatár a végletek túlzásai között. 
o   Kitűnik belőle, hogy az erkölcsi erények elsajátításához nem az oktatáson, a gyermek értelmén keresztül vezet az út. 
o   Ha többször, újra és újra erényesen cselekszünk, a szoktatás-megszokás útján kialakul bennünk egy tartós lelki minőség, a lélek erkölcsös habitusa. Ez lesz az erényes cselekvés garanciája. 
o   Arisztotelész talán még Platónnál is nagyobb fontosságot tulajdonít a zenének. Úgy véli, hogy a zene képes az indulatok és szenvedélyek levezetésére, s így megtisztítja az erkölcsöket. 
o   A passzív zenehallgatás azonban ehhez nem elegendő, a gyermeknek magának is muzsikálnia kell. Ez a zenetanulás ne legyen mesterségszerű à általános zenei műveltségre van szüksége a gyermeknek. Csak a lírát engedélyezi. 
o   Akárcsak mestere, Platón, Arisztotelész is azt vallja, hogy a nevelést társadalmasítani kell, az állam irányítása alá kell vonni. A nevelés végső célja nála is az „állam boldogsága”. Az egyént nem önmagáért neveljük, hanem azért, mert az értékes individuumok összessége az állam értékét növeli. 
o   Arisztotelész szerint a nevelés áldásából az állam minden tagjának, minden szabad embernek egyformán részesülnie kell. 
o   A nevelésben a gyakorlásnak, a szoktatásnak is teret kell biztosítani.