21. A magyar nevelés- és iskolaügy
fejlődésének főbb szakaszai 1945-től napjainkig
Óvodák
o
A háború ezen a téren
is visszaesést hozott
o
A nők tömeges munkába
állása egyre erőteljesebben kifejeződő igényt fogalmazott meg az óvodai
rendszerrel szemben
o
Ennek tempója csak
jóval később, a hetvenes évek elejére gyorsult fel.
o
Az ötvenes évek
elejére az óvodások száma elérte a háború előttit
o
1949-ben az óvodák a
Vallás és Közoktatási Minisztérium (VKM) hatáskörébe kerültek à rendszeresen foglalkoztak
az óvónők át- és továbbképzésével, amelyeken a szakmai ismeretek nyújtásán túl
céltudatos ideológiai nevelés is folyt.
o
Az országgyűlés
1953-ban kisdedóvásról szóló törvényt fogadott el, amely szerint az óvoda célja
az „óvodáskorú gyermekeknek a szocialista pedagógia célkitűzései szerint
történő nevelése, gondozása és az általános iskolai tanulmányok előkészítése”.
o
A hatalomra jutó
kommunista párt úgy tekintett az iskolára, mint az engedelmes állampolgárok
nevelésének eszközére. Az oktatásügy is a pártpolitika „szolgálólányává”
lett.
o
Az 1950-es szocialista
tanterv már gyökeresen eltér elődjétől. Célként azt tűzi ki, hogy az iskola „tanulóifjúságunkat
Népköztársaságunk öntudatos, fegyelmezett állampolgáraivá, a dolgozó nép
hűséges fiává, a szocializmus építőjévé nevelje...”
o
A „fegyelmezett
állampolgár”-rá nevelés akkoriban nem jelentett mást, mint olyan alattvalói
magatartás kialakítását, amely megfelel a monolitikus államhatalom, a
diktatórikus parancsuralmi rendszer igényeinek.
o
Pedagógiai-elméleti
hátteret az ideológiai neveléshez a szovjetszerzők műveinek egyre szaporodó
fordításai szolgáltattak. Nagy példányszámban jelentek meg Goncsarov, Jeszipov,
Kalinyin, Krupszkája, Makarenko és mások munkái. És miután a
Szovjetunióban a gyermektanulmány és a „polgári” reformpedagógia más áramlatai
már a harmincas évektől kezdve nemkívánatosnak minősültek, ezek a friss
szellemű pedagógiai irányzatok nálunk sem juthattak szóhoz.
o
Az ötvenes évek
közepéig sikerült elérni, hogy száz első osztályos közül valamivel több mint a
fele fejezze be a nyolcadik osztályt. Ekkor azonban megtört a fejlődés
folyamata: elbizonytalanodott, meggyengült az a központosított szervezet.
Később, hatvanas évekig ismét erősödött az iskola megtartó képessége.
o
Az ötvenes évek
közepére egyre gyakoribbá váltak a diktált ideológiától való „elhajlások,
torzulások”, egyre több pedagógus mert saját benső meggyőződésére hallgatva
tanítani, nevelni.
o
A pedagógusok körében
nő azoknak a száma, akik nyíltan járnak templomba, gyermekeiket hittanra
járatják, barátkoznak a papokkal.
o
A háború után a
középiskolák hálózatának újjáépítése és fejlesztése is megoldásra váró
problémaként jelentkezett. A gimnáziumok száma lassan emelkedett az ötvenes
évek elejéig, dinamikusabb gyarapodást volt tapasztalható a szakmai
középiskolák terén. + középiskolákban tanuló diákok létszámának a fejlődése
o
A politikai vezetés
legfőbb céljai közé tartozott a középiskolákban és a felsőoktatásban tanuló
fiatalok szociális összetételének megváltoztatása.
o
1948 őszétől 1955-ig a
minisztérium szakérettségi tanfolyamokat szervezett. Ez az előbb egy-,
majd kétéves bentlakásos tanfolyam a középiskolát nem végzett munkás- és
parasztfiatalok számára tette lehetővé, hogy két középiskolai tantárgyból
érettségi vizsgát tegyenek, majd az ezeknek megfelelő főiskolai vagy egyetemi
szakon folytassák tovább tanulmányaikat.
o
1949-ben valamennyi
középiskolát gimnáziummá szervezték át. Létrejöttek az általános gimnáziumok
humán és reál (természettudományos) tagozattal. Ahol lehetett külön fiú és
leánygimnáziumokat működtettek, viszont lányok beiratkozhattak fiúgimnáziumba
ott, ahol csak egyetlen fiúgimnázium működött. Így ezek koedukálttá váltak. A
pedagógiai érvekkel indokolt koedukáció a hatvanas évektől kezdve vált
általánossá középiskoláinkban.
o
1949 őszétől az oroszt
kötelező idegen nyelvként tanulták az általános iskola felső tagozatán, a
középiskolákban és a felsőoktatásban.
o
Az általános gimnázium
mellett megalakultak a szakgimnáziumok: pedagógiai gimnázium a tanító és
óvónőképző helyett, valamint közgazdasági, ipari és mezőgazdasági
gimnázium.
o
Az ipari,
mezőgazdasági és közgazdasági középiskolából ipari, mezőgazdasági és
közgazdasági technikum lett. A technikum az általános iskolára épülő
három vagy négy évfolyamos, képesítő vizsgával záruló, oklevelet adó
középiskola-típus volt.
o
1950 szeptemberébe a
gimnáziumokban is új tanterv lépett érvénybe. A gimnázium célja eszerint
ugyanaz, mint az általános iskoláé: az ott megszerzett ismeretek elmélyítése,
továbbfejlesztése, a tanulók alkalmassá tétele „középiskolai ismeretek alapján
betölthető munkakörök ellátására”
o
Ú. n. „politechnikai
képzés” bevezetése
o
A háború után a
felsőoktatás sorozatos reformok színtere volt. Az első átfogó reformra 1948
júniusában került sor, ennek során deklarálták az egyetemek nyitottságát a
munkások és parasztok gyermeki előtt. Keretszámokat fogalmaztak meg: az
egyetemekre felvett hallgatók 60%-át munkás-paraszt fiatalokból kívánták
verbuválni.
o
A további
változtatások során erőltetett tananyagcsökkentést hajtottak végre, amelyek
iskolásan didaktikus módszerek alkalmazásával párosultak: a kötelezően előírt
tankönyvet vagy jegyzetet visszhangzó előadásokat azok anyagát mechanikusan
visszakérdező szemináriumok követték. Az oktatás színvonala így egyre csökkent,
a tudományos teljesítményeket nem honorálták. Az egyetemek „szocialista
átszervezése” ürügyén számos kiváló professzort fosztottak meg katedrájától.
o
1949 februárjában
megváltoztatták az egyetemek belső szervezetét: az addigi egységes
bölcsészettudományi karból kiváltak és önálló karként működtek tovább a
természettudományi fakultások.
o
1952. május 12-én
minisztertanácsi határozatot hoztak arról, hogy a főiskolai és egyetemi
tanulmányokra jelentkezőket írásbeli és szóbeli felvételi vizsga alapján
válasszák ki
o
A keretszámok továbbra
is érvényben maradtak: ezután is gondosan ügyelni kellett arra, hogy az egyes
karokon megfelelő legyen a hallgatók szociális összetétele és a nők
aránya
o
Az ötvenes évek
közepére sikerült elérni, hogy az egyetemekre és főiskolákra felvettek több
mint 66%-a munkás és parasztszármazású legyen. Az értelmiségi szülők
gyermekeinek jóval nehezebb volt bejutniuk a felsőoktatásba.
o
Az „új értelmiségi”
réteg képzését szolgálta az esti és a levelező oktatás bevezetése is.
Főiskolákon és egyetemeken az 1951/52-es tanévről, általános iskolákban és
gimnáziumokban pedig az 1952/53-as tanévtől kezdve tanulhattak a „dolgozók
széles rétegeinek gyermekei” (elsősorban a munkáskáderek).
o
Az általános iskolák
rendszerének kiépítésével párhuzamosan megnőtt az igény a szaktanárok iránt.
o
1950 őszétől a
szaktanítók képzése hároméves tanfolyam keretében történt. A kurzusokat a nyári
szünetekben tartották, s évközi egyéni konzultációkkal egészítették ki. Az itt
szerzett oklevél már egyenértékű volt a pedagógiai főiskolákon szerezhető
általános iskolai tanári oklevéllel.
o
Ez utóbbi is új
intézménytípus volt, a polgári iskolai tanárképző főiskolát váltotta fel.
1947-ben nyílt meg a budapesti és a szegedi pedagógia főiskola,
ezeket követte 1948-ban a debreceni és a pécsi intézmény.
o
Az egyetemi és
főiskolai hallgatók fontos szerepet játszottak az 1956-os forradalomban. Az
egyetemi ifjúság követelte Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, többpárti
választások kiírását, a szovjet csapatok kivonását, a beszolgáltatási rendszer
eltörlését, a Kossuth-címer visszaállítását és a Sztálin-szobor eltávolítását.
1956. október 23-án a Petőfi-szobor előtt tüntetés zajlott le, amelyen már
nemcsak az ifjúság képviselői vettek részt: az időközben 200 ezer főre duzzadt
tömeg az Országház elé vonult - forradalom, az ifjúság kezdeményező szerepet
vállalt
